Történet Hírlevél

Kialakulása

A fríz lovat sokan a vadlovak egyik tömeges, nagyon erõs testfelépítésû alfajától származó hidegvérû jellegû lófajtának tartják. Többszáz éves története és a történelem viharai során számos idegen hatás érte. A keleti majd késõbb inkább az andalúziai és fõként a spanyol ló gazdagította jelenõsen a fajta génállományát. Hihetetlen ereje és nyugodt vérmérséklete miatt a páncélos lovagok tökéletes társának bizonyult, ezért hosszú idõn keresztül harci lóként tenyésztették. A XVIII-XIX. század elejére gyakrabban futtatták ügetõversenyeken, többnyire ~325 méteres távon. Az ekkor végzett keresztezések eredményeként javult a gyorsasága, de barokk jellegébõl sokat veszített. A XX. század elejére - párhuzamosan a mai holland melegvérû õseinek tekintett gelderlandi és groningeni elterjedésével - népszerûsége nagyon lecsökkent és csaknem kihalt. Ez is magyarázza a jelenlegi nem túl nagy genetikai bázisát.
Napjainkban ismét fellendülõben van a tenyésztési kedv, mert eredetében kuriózum, küllemében pedig jellegzetes fajtáról van szó, melynek használati tulajdonságai bizonyos szintig egészen kiválóak is lehetnek.



Külleme

A fríz lófajta minden egyede teljesen büszke megjelenésû, harmonikus felépítésû állat. A hidegvérû és a melegvérû közötti átmenetet képviselõ sodrott jellegû ló benyomását kelti.
Markáns, de mégis nemes feje, valamint magasan illesztett, középhosszú ívelt nyaka a ló feltûnõen dús, hullámos lefutású hosszú sörény, mely gyakran két oldalra hajlik. Így szinte minden lovasemberben elsõ látásra mély nyomot hagy. Lapockája meglehetõsen hosszú, erõs, kissé viszont meredek. Marja elmosódott. A mellkas kifejezetten dongás, de elég mély is - összességében arányos. Fara csapott, amit még kifejezettebbé tesz a kissé mélyen tûzött farok. A sörényhez hasonlóan a farokszõrök is nagyon dúsan nõnek és száluk göndörödésre hajlamos. A hátulsó lábak rövidek, a csánkok mélyen vannak, miáltal az alcomb hosszú. A jól izmolt csontozat szilárd, következésképpen a végtagok erõsek. Az elülsõ lábak ugyancsak rövidek és erõsek. Az izületek terjedelmesek, szárazak és tiszták, de a lábvégeket borító dús bokaszõrök miatt kevésbé kivehetõek. A paták keménysége és tömörsége kifogásolható, de mindez az életfeltételekkel magyarázható, hiszen a fríz lovak évszázadokon át ingoványos, lápos területeken éltek. Ezek a küllemi sajátosságok erõs, ideális kocsiló alkatot kölcsönöznek neki.



Magassági mérete a törzskönyvi elõírások szerint a 2,5 éves tenyészjelöltek esetében legalább 158 cm bottal, négyéves korban minimum 160 cm. Az anyakancák nem lehetnek kisebbek 150 cm-nél, de elõnyben részesítik a 155 cm feletti ("Star" minõsítésû) egyedeket. A "Model" besorolású kancák marmagassága legalább 158 cm. A fajta tömegességét jól mutatja a 200 cm körüli övméret, a 21-23 cm körüli szárkörméret és a 650-700 kg élõsúly.
Színe csak fekete, nyárifekete lehet. A homlokon néhány fehér szõrszál megengedett, de több nem. Ugyanakkor korábban elõfordult még a hókás egyed is (pl. 1009 Bles, sz. 1891). Ráadásul az 1920-as évekig akadt néhány sárga, melyeket aztán rendre kihagytak a tenyésztésbõl. (Az örökléstani ismeretek kibõvülésével érthetõ, hogy nagy riadalmat keltett, amikor a 90-es években újból született sárga színû csikó. A származások minden kétséget kizáróan hitelesek voltak. Ez a példa is bizonyította, hogy a recesszív génektõl rendkívül nehéz mentesíteni bármely populációt, legyen az színezõdés vagy más tulajdonság.)
Mozgása lépésben térölelõ és könnyed, ügetése akciós. Kiemelkedõ a hátulsó lábak hajlított csánkokkal végzett energikus munkája, melyet a lengõ bokaszõrök és a dús sörény valamit farok tovább hangsúlyoz. Vágtája kissé tanán nehézkes, de folyamatos.



Használati tulajdonságok
Tjeerd Velstra

A fajta sokoldalúságát bizonyítja, hogy mint régebben, úgy ma is használható nyereg alatt és fogatban egyaránt. Könnyen idomítható és érdekes módon szívesen ugrik. Viszonylag kevés takarmányon tartva is nehéz munkára fogható anélkül, hogy kondíciójából vagy jellegzetes menõkedvébõl komolyan veszítene. Hosszú idõn keresztül nehéz páncélos harci lovaknak tenyésztették. Alkata, kezelhetõsége és mozgása erre tökéletesen alkalmassá tette. Késõbb a mezõgazdasági munkában, majd a már említett ügetõversenyeken - és így a közlekedésben bizonyította hasznosságát. Az egyik legfontosabb alkalmazási területe azonban még a II. világháború után is a mezõgazdasági munka volt.
Ma barokk küllemû elegáns szabadidõ-lóként - fõként kocsiba. Fogatolják a hagyományos gigek elõtt is, melyek a XVIII. Század második felének rokokó stílusát idézik vissza. A XVIII-XIX. században rendezett ügetõversenyeket napjainkban ismét felelevenítik Hollandiában. Elõszeretettel alkalmazzák cirkuszokban, mivel tanulékonyak és megjelenésük, mozgásuk megkapó látványt nyújt. Menõkedve és temperamentuma miatt díjlóként szintén nagyra értékelik. Telivérrel keresztezve sportlóként is szóba jöhet. Ugyanakkor a nemzetközi sporteredményeket tekintve igazából sem nyereg alatt, sem kocsiban nem versenyképes, bár mindig akadnak tehetsége egyedek, amelyek szakszerûen felkészítve komoly sikereket érhetnek el. Példa erre az egykori világbajnok négyesfogat-hajtó Tjeerd Velstra is, aki fríz lévén versenyzõi pályafutását e fajta egyedeivel kezdte.
Tulajdonságai miatt Hollandia nemzeti kincsének tartják, amit Beatrix királynõ és a királyi család is többször kinyilvánított. 1954 óra használhatják a "királyi" jelzõt.





Holland tenyésztõszervezet

A fríz ló Hollandia legrégebbi dokumentált múlttal rendelkezõ lófajta, elsõ méneskönyvét 1879-ben alapították. Az idõk során azonban - a fentebb említetteknek megfelelõen - változtak az igények és az ízlések. A korábbi elismerések és sikerek ellenére a fajta a XX. század elején a kihalás szélére került. Ekkortájt még regisztrálták a keresztezett egyedeket is és a korabeli törzskönyvi bejegyzések szerint csupán három tisztavérû mént tartottak nyilván. Ennek ellenére néhány megszállott és lelkes tenyésztõ a divatirányzatokat figyelmen kívül hagyva fajtatisztán meg tudta menteni ezt a kis létszámú populációt. Közben 1943 óta a "Het Friesch Paarden-Stamboek" feladata lett a fajtatiszta egyedek adatainak nyilvántartása, de átütõ eredményeket még a 60-as években sem tudtak felmutatni (kb. 500 regisztrált egyed). A fellendülés kezdeti jelei az 1974-es elsõ komolyabb amerikai export idejére tehetõek. Azóta számos országban szervezõdtek a szimpatizánsok egyesületekbe. A "fríz lovat tenyésztõk világszövetsége" pedig a nemzetközi koordináció feladatait látja el. Napjainkban közel 9000 tagot számlálnak világszerte és 30.000 ló adatai tartják nyilván. Az egyesület tagjainak és a regisztrált egyedek létszámának növekedése dinamikus.
Ez a jelentõs növekedés nyilván nem a véletlen mûve. Az egyesület vezetõségében választás útján képviselteti magát számos szakterület, beleértve a genetikuson, biológuson és állatorvoson át a gazdasági jellegû ügyek felelõsétõl a biometriai elemzésekben járatos statikusig, sõt a marketing-tanácsadóig mindenkit. Az egyesület szoros kapcsolatban áll az Utrechti Egyetem Állatorvosi Kara valamint a Wageningeni Mezõgazdaság-tudományi Egyetem és számos más intézet szakembereivel is.
Az elnökség dolgozza ki a költségvetési javaslatot, éves beszámolót készít és az operatív teendõkre vonatkozó irányelveket fekteti le, melyeke a titkárság valósít meg. A méneskönyv alkalmazottai felelnek azért, hogy az elnökség által kijelölt feladatokat a titkárság az eredeti elképzeléseknek megfelelõen töltse meg tartalommal. Igen fontos szerepet játszik a tenyésztési bizottság. A tájegységenkénti helyi szervezetek legnagyobb feladata a szemlék idõzítése, szervezése és lebonyolítása. Az egyesület havonta megjelenõ magazint szerkeszt Phryso néven, melyben gyakorlati és elméleti jellegû ismeretek egyaránt megtalálhatóak tenyésztésrõl, tartásról, sportról.
Beszámolnak a különféle régiók aktuális eseményeirõl is.



World Friesian Horse Organization - Drachten

2002. augusztus 10-12-én ünnepélyes külsõségek között a holland királyi család tagjainak és több száz meghívott vendégnek a jelenlétében adták át az újonnan épült fríz lovas központot Drachten-ben.
Az épületegyüttes kevesebb, mint egy év alatt készül el és alkalmas bemutatók, tenyészszemlék, sõt nemzetközi versenyek színvonalas lebonyolítására is. A közel 150 ló elhelyezéséhez, gondozásához szükséges épületekhez kapcsolódnak a homokos és füves karámok, jártatógépek, három fedeles lovarda lelótókkal, elõadótermek, kulturált étkezési és szálláslehetõség valamint a fríz ló történetét bemutató igényes kiállítás. A törzskönyvezési feladatok ellátását végzõ szakemberek külön épületszárnyba költözhettek, ahol rendelkezésre áll a mai infrastruktúra teljes választéka.
Az központ hagyományos minõsítési és regisztrálási feladatai mellett kiemelt helyen áll a fajta népszerûsítése. Az eddig elért eredmények megõrzésén túl azért is fontos ez a munka, mert a nemzetközi porondon más népszerûbb fajták között kell meggyõzõen bizonyítani az egyediséget, a különleges értéket. Õk bíznak a sikerben és vállalják a megmérettetést!



Fríz lovak a nagyvilágban

Hollandián kívül ma már Európa számos országában megtalálható a fríz ló. A nemzeti tenyésztõegyesületek munkájának összehangolását a "World Friesian Horse Organisation" végzi. A fríz lovat elõszeretettel használták több fajta nemesítésére is. Példa lehet erre az angol dales és fell póni, a shire valamint a norvég dole fajta.
Biztosan átörökített értékes tulajdonságai miatt a XIX. század elején meghatározó szerepet kapott a Hollandiával határos német területeken is, fõként az oldenburgi tenyészkörzetben. A kladrubi fajta fekete vonalának vérfrissítése érdekében szintén fríz ménnel próbálkoztak. Az elképzelés attól a prof. Michaltól származik, aki az 1938-ban Bábolnán született - és Kladrubban Favory K néven vonalat alapító - mén megvásárlását is szorgalmazta. A 234 Romke nevû fríz mén a vonalalapítóként említett Ritske fia. 1978-ban érkezett Slatioany-ba, ahol a fekete kladrubi lovakat tenyésztették. Nem volt kifejezetten fríz jellegû, inkább a tömeges, rámás, szilárd csontozató kladrubi fajta jegyeit viselte magán. Méretei is ezt bizonyítják: 163-195-23,8 cm. Bírálói kifogásolták hengeres törzsét, kissé talán hosszú, beszûrõdésre hajlamos lábait valamint puha patáit. Az évek során 48 utóda született. Elismerõen nyilatkoztak azonban az ivadékok kívánatos nyakáról, dús sörényérõl és tetszetõs mozgásáról, melyet apjuktól örököltek. A fejalakulás a hagyományos kladrubi típusnál finomabb volt, ahogy az összbenyomás is könnyedebbé, nemesebbé vált. Az Eleusina-2 kancából született - talán legjobb - fia - Romke-I néven lett törzsmén és rajta keresztül már a harmadik generáció képviseli az alapítót. A késõbbi leszármazottak azonban lassan beolvadnak a kladrubi fajtába. Romke idõsebb korában visszakerült Hollandiába és ott egy fia vitte tovább tulajdonságait, de ez a vonal végül kihalt.



Tóth Zsuzsanna
Köszönet a forrásért a Lovas Nemzet c. újságnak. (Lovas Nemzet 2002. február - Pongrácz László, Tóth Zsuzsanna írása, www.lovasnemzet.hu)


A fajtának 1978-tól zárt törzskönyve van. Ez egyrészt génszervezetének a védelmét szolgálja, ugyanakkor megnehezíti a fajtafenntartást, mert ebben a kis populációban növeli a beltenyésztettség mértékét. Ennek elkerülése érdekében a párosítások megtervezése nagyon szigorú elõírások alapján történik. Az elsõ néhány generációban rokonokat felmutató egyedek egymással nem párosíthatók. Korlátozzák továbbá az egyes ménekhez beosztható kancák számát, legyen az a mén bármilyen kiváló is.
Napjainkban a szakirodalom rendszerint három elõ ménvonalat említ (Ritske, Tetman és Age). A vonalakat tovább feldolgozva azonban nem is kell messzire menni ahhoz, hogy hamarosan kiderüljön: mindhárom mén õse a 121 Paulus (sz. 1913). Ez a mén a század elején szinte rányomta a bélyegét a fajtára, tenyészmûködése egy új kezdetet jelentett. Késõbb a létszám növekedésével párhuzamosan került elõtérbe a már ismertetett három vonalalapító, mikor a bõvülõ ménparkból már több szempont szerint lehetett, kellett választani. Ha ugyanis minden mén visszavezethetõ egy közös õsre, akkor a szoros rokontenyésztés elkerülése és a párosítások megkönnyítése miatt a vonalak kialakítása hasznos segítség.


Phryso, Van Don Juan Van Oostenrijk 1568


Méncsaládfa


Szelekció

A tenyészállatok kiválasztásánál a mének és kancák esetében egyaránt értékelik a származást, küllemet, teljesítményt és a vérmérsékletet/természetet. Nagy hangsúlyt helyeznek az egészséges állatok kiválogatására, mert ezzel sok idõt és anyagiakat spórolhatnak meg. Méneknél a legfontosabb szempontok között tartják számon még a megfelelõ spermaminõséget is, hiszen a jelentõs beltenyésztettségbõl kifolyólag a szaporodási eredmények meglehetõsen gyengék. Az ivadékokat a tenyészszemléken hivatalosan csak egyszer minõsítik. Ekkor végzik el az egyedi megjelölést, ami hagyományosan a nyak bal oldalára bélyegzett "F" volt. Ma már a chip beültetését alkalmazzák. A csikókat 1976-tól külön is nyilvántartják és csak 2,5 évesen kerülhetnek a fõtörzskönyvbe. A küllemileg és egészségileg megfelelõ jó származású fiatal mének ideiglenesen fedezhetnek. Késõbb az egyesület központjában ménenként ivadékcsoportokat alakítanak ki. Ez egyrészt a saját teljesítmény megítélése szempontjából nyújt fontos információkat kezelhetõségrõl, használhatóságról és vérmérsékletrõl. Ennél is fontosabb azonban, hogy az ivadékcsoport teljesítménye alapján is(!) értékelik a jelölteket és csak ezután kerülhet a mén a kiemelten ajánlottak közé. Az évente fogadható kancák száma azonban még így is behatárolt.